Orangutan lesen
2009 március 22. | Szerző: una
Csudálatos szállásunk elfoglalása, illetve egy gyors zuhany után Semenggoh városkába indultunk, orangután-nézőbe. Borneón több olyan telep is van, amely orangutánok rehabilitációjával foglalkozik. Sok más állathoz hasonlóan ugyanis ez a majomfajta is erősen veszélyeztetett: a fás-őserdős részek zsugorodásának hatására éheznek, de az erdőtüzek is jelentős pusztulást okoznak. Gondot okoz maga az ember is, sokfelé vadásszák az orangutánokat, de nem ritka, hogy bottal, machatéval támadnak az állatra, ha az a földekre merészkedik, élelemért. Nem utolsó sorban pedig a szórakoztatóipar és a házikedvenc tartó célközönség is hibás a fiatal állatok elszakításáért…
A parkban, ahová ellátogattunk, 23 majom él, közülük néhányan a befogadott példányok utódai. Éppen etetés-időben érkeztünk, így jónéhányat láttunk közülük. Az egyik ifjó és bohó egészen közel jött hozzánk, érződött rajta, hogy így szocializálódott, az emberek között. Láttunk egy hatalmas hímet is, aki elfoglalta az egész etető teraszt. A többiek próbálták átverni, lopni a lakomából, mielőtt az erdő ura befejezte volna…
River View
2009 március 16. | Szerző: una
A nemzeti park dagály-várótermében sikeresen megalkudtunk egy erősen barna képű fazonnal a transzferre, s mert szállásunk továbbra sem volt, egyúttal azt is ajánlott. Utolsó könnyes pillantások után a Bako Village-et, a falut is elhagytuk, s rákanyarodtunk a kuchingi útra. Abban maradtunk, hogy letesszük a mintegy 100 kilónyi poggyászt, civilizált fürdőt veszünk, tiszta ruhát s aztán azonnal folytatjuk a túrát.
Az első harbour view-s hotel után egy hasonlóan jó nevű helyre vezetett minket a drága sofőr: a kínai tulajdonban lévő River View Hotelbe. Maláj módra mindig meg kell tekinteni a szobát, hogy megfelel-e kényes ízlésünknek, így valaki itt is felment, ellenőrizni a terepet…. azóta sem tudom melyikünk volt az , aki erre rábólintott…:)) Háááát, a lakályos szó talán túlzás lett volna új egyéjszakás otthonunkra, de legalább baromira olcsó volt. A kikötőre rálátó szobáért több, mint 6000 magyar pénzt fizettünk fejenként, míg itt, csupán egy saroknyival odébb, ugyanez 1500-ból jött ki, szintén fejenként számolva! Ehhez képest viszont a szobában volt a mosdó, káddal, törölközővel, grátisz szappannal, csótány lakótárssal. Volt ágy, fésülködőasztal, légkondi (!!), szóval minden, ami kell. Igaz az ágyneműt kicsit bizarrnak ítéltük meg, így előkerült minden, amibe be lehetett burkolózni; a strandkendőktől a nedves törölközőkig. Tekintettel a szétázott fényképezőmre, sajnos képet nem tudok mutatni, pedig öregkoromban de jó is volna majd megborzongni a gondolatra, hogy bizony ott töltöttem egy éjszakát :))
Minden búcsú nehéz I.
2009 március 16. | Szerző: una
Este vacsoráztunk még egyet a majmokkal, kártyáztunk, hallgattuk a vadon hangjait és én, személy szerint beleborzongtam a gondolat szépségébe, hogy egyszerű magyar leányként eljutottam a földnek e távoli, csodás csücskébe. Láthattam a fákat, az elképesztően magas, égbe nyúló fákat, a karvastag Tarzan-indákat, ezer meg ezer lepkét; majmot, kígyót, békát, denevért, vaddisznót. Láttam a híres borneói manót… emlékszem, gyerekként volt egy természetbúvár könyvem, abban láttam először ezt a furcsa jószágot… nem is reméltem, hogy egyszer karnyújtásnyira lesz egy tőlem… Jártam a világ legnagyobb virágának hazájában, s bár magát a raffléziát nem láttam (szerencsére nem is éreztem), már a lehetősége is hátborzongatóan izgalmas 🙂
Aki ismer, lassan megszokja ezt a szentimentális énemet, de minden egyes elutazásnál meghalok kicsit a bánattól 🙂
Másnap reggel vívtunk még egy palacsinta-harcot a majmokkal (ők nyertek), majd kihúztuk a gurulósokat a partra, és búcsút intettünk az őserdőnek. K-val elhatároztuk, hogy jövő tavasszal, a legkevésbé esős hónapban újra eljövünk… hiszen ki tudja meddig lehet még…
Tanjung Sapi
2009 március 16. | Szerző: una
Ezt a sapi nevű helyet már jó előre kinéztük magunknak 🙂 Vicces nyelv ez a maláj, ettől már csak az indonézben vannak szebb szavak és szófordulatok….
Szóval a mészkősziklák után Sapi felé indultunk. Megint előbb pallók, majd rozzant pallók, végül indás-mászós terep. A lezúduló víznek hála minden nedves volt és csúszott; levél a levélen, bakancstalp a faágon, gyökéren, közben pedig helyenként szabályos patakmederben vitt az út…
Teluk Delima
2009 március 16. | Szerző: una
….és mint a Micimackóban: esett és esett, és egyre csak esett. Zuhogott egész éjjel, olyan robajjal, hogy elaludni is alig tudtunk, és esett reggel, délelőtt és….
A rengeteg eső hatására minden nedves volt körülöttünk: a ruhánk, a bőröndbe zárt tiszták és a rajtunk lévők, meghullámosodtak a könyvek lapjai, az útlevelünk, a pénzünk. Elmosódott az írás a papíron, a térképünk péppé ázott. A szuperszáradós törölköző is feladta, hiába terítettük ki az ágy támlájára. Balga módon megmostam a csuromvizes hajamat, hogy mégse az erdő nedvétől legyen ragacsos, de egy cseppet sem száradt… Még a fényképezőgépem lencséje is párás volt, belülről!!
Aztán egyszer csak feladtuk, s újra útnak indultunk. A házban sem volt jobb, mint odakinn 🙂 Az egyik kiszemelt út a part irányában, a csodás-színes mészkőhegyek felé vezetett. A reménytelenül nedves, cuppogós bakanccsal ezúttal is sikerült combig süllyedni egy megáradt pocsolyába, de azért csak mentünk előre. A partra érve egy pillanatra mintha elállt volna az égi áldás, de aztán újult erővel zúdult a nyakunkba…
It can’t rain all the time
2009 március 14. | Szerző: una
Kuchingban, ahol ebben az időszakban szintén minden nap esik, előre szóltak, hogy a dzsungelben majd minden nap számítsunk esőre, nagyjából délután háromtól, másnap hajnalig. S bár reméltük, hogy majd talán mégse, azért számítottunk rá. Arra azonban nem, hogy nem fog elállni soha!
Reggel, amikor kinéztünk a ház elé, már magasan állt a víz mindenhol, de az égből továbbra is úgy ömlött, mintha tényleg sosem akarná abbahagyni. Elmentünk reggelizni (a majmok újra lecsaptak, vitték a vajas pirítóst, a maláj palacsintát és mindent, amit értek), visszajöttünk, olvastunk, vártunk, de csak esett….
Dél felé még mindig szürke volt az ég, sehol egy kósza napsugár és csak esett, esett, esett….
… ekkor döntöttünk úgy, hogy ha már eljöttünk, akkor lássunk is valamit, úgyis elázunk, ha megyünk, ha maradunk, így aztán útnak indultunk Tanjung Sapi és Teluk Delima irányába…
(nem akarom előre lelőni a poént, de azért elárulom, hogy az előző nap délutánjától számítva, összesen 29 órán keresztül szakadt az eső, megállás nélkül!!!!!)
Meglepetéééés!!
2009 március 14. | Szerző: una
A szobában aztán felszereltük a plafonra a szúnyoghálót, életemben nem sokadjára hosszú, kezes-lábas pizsamát húztam, hozzá zoknit, bombabiztos védőfelszerelésként. A ruhával nem fedett részeket szúnyogriasztóval fújtuk-kentük be vastagon, majd lefeküdtünk aludni a háló alá. A vékony válaszfalon át tisztán lehetett hallani, ha G és M megmozdultak a szomszéd szobában. Legalábbis K és P ezzel altatta el a gyanakvásomat.
Ezen a pontos fontos megemlítenem, hogy a fülem a halk zörejekre specializálódott. Van, hogy a normál beszélgetést nem hallom, azt azonban biztosan észreveszem, ha egy apró bogár neszez a párkányon! És hát persze, az este folyamán is többször kérdeztem meg szobatársaimat, hogy ők hallották-e!? Nos hát, erre volt a válasz, hogy nyugi, csak G mászkál….
Rengeteg furcsa, ismeretlen zaj és zörej között elaludni az alulpozicinált fülemmel maga volt a rémálom, szinte éreztem, hogy a körülöttem motorozó szúnyog megáll, s ráül a hálómra, a plafonon függeszkedő gekkó kiölti a nyelvét és hogy G odaát igen sűrűn mozdul…
A meglepetés reggel ért: félálomban felültem és egy majommal néztem farkasszemet az ágy végében!! Illetve őkelme még elmélyülten keresgélt K táskájában!! “Nézzétek, majom van a szobában!!” kiáltottam fel, amire aztán a többiek is felriadtak. Ekkor nézett ránk a maki is, de egészen addig nem zavartatta magát, míg K, szintén álmából ébredve egy “sicc” kiáltással el nem zavarta!!
Este lefekvés előtt az összes ablakot kinyitottuk, a toló szúnyoghálókat gondosan ráhúztuk. Ezt használhatta ki a csintalan majom (és ki tudja hány társa, akit mi G-nek véltünk!!!!!!), egyszerűen elhúzta a szúnyoghálót és beosont a szobába. A rutin-jelleget megerősítette aztán, hogy pár percen belül valamennyi ablaknál bepróbálkoztak a környéken tanyázó majmok….
Állati éjszakai élet
2009 március 14. | Szerző: una
Az éjszakai állatszemlének azonban itt még koránt sem volt vége!! Lefekvés előtt K-val még elindultunk a regisztrációs központ felé, hogy kissé megkésve, de beírjuk a Nagy Könyvbe, hogy megérkeztünk, nem kell keresniük. Papucsban, esőkabátban csoszogtunk a cél felé, át a kis fahídon, mikor a helyiek egyike, egyik kezében lámpával, megragadta a vállamat és oldalra taszigált. Valamit mondott, de annyira még nem állt rá a fülem a borneói-angol akcentusra, hogy értsem is, amit mond. Valami olyasmit értettem, hogy helikopter, de az meglehetősen valószínűtlennek tűnt az éjszakai dzsungelben. Közben a lámpával kitartóan világított egy pontra és csak mondta, mondta, hogy helikopter. Néztem, néztem a fényes foltra, de semmit…. azazhogy abban a pillanatban megláttam a riadalom okát! A híd korlátjáról egy ujjnyi vastag, élénkzöld kígyócska nyújtogatta a nyakát és a nyelvét felénk. K-ban azonnal feléledt az állat-specialista, illetve a pánik: a viszonylag ártatlannak tűnő csúszómászóban a földkerekség egyik legmérgesebb kígyóját fedezte fel, amit a lámpás kísérőnk meg is erősített!
Abban a pillanatban átfutott az agyamon, hogy aznap menet közben, az indákba, gyökerekbe kapaszkodva vajon hány ilyen kis zöldet foghattunk meg…. aztán ezt a pánik-hullámot is legyőzve arra jutottam, hogy valószínűleg egyet sem, mert akkor nem igyekeznénk most a központ felé, másrészt pedig ha én nem is vagyok kellőképpen körültekintő, az állat biztosan az, és igyekszik tőlem minél távolabb kerülni… Ezen a gondolatmeneten továbbhaladva folytattuk az utunkat, aláírtuk a Könyvet és a hídon át – igaz alapos szétnézést követően villámgyorsan – visszatértünk a házikóba…
Esik
2009 március 14. | Szerző: una
Az esőről akartam írni…
…szóval, amíg a hatalmas fák közt meneteltünk, nem is éreztük,
hogy esik az eső. Vagyis ez nem jó megfogalmazás, hiszen ömlött a víz
mindenhonnan, patakokban folyt az arcunkba, szemünkbe a lecsapódó pára és a saját izzadtságunk, de mégsem esett úgy rendesen.
Amikor azonban kiértünk a sűrűből, ritkulni kezdett a növényzet felettünk, éreztük, hogy tényleg esik. De nem ám úgy, mint otthon! Az embernek olyan érzése volt, mintha szünet nélkül öntenék rá a vizet, mintha a fejére borult volna a Balaton!
Még majmok :)
2009 március 28. | Szerző: una
Megérkezett az ifjú titán:
Oldal ajánlása emailben
X