una's travel blog
1987-ben ültem először repülőn, s 6 éves fejjel...

Folyt.köv.

2009 március 14. | Szerző:

Hosszas kihagyás után ma újra nekiültem írni, erre a hosszú, képekkel illusztrált bejegyzésem elszállt az éterbe…

Címkék:

Konklúzió az első nap végéhez közeledve

2009 február 23. | Szerző:

Hazafelé P felvetette, hogy ifjúkorában mindig megmosolyogta a partraszállós, dzsungelba bevonulós, katonás történeteket, mikor is a katonák teljes menetfelszerelésben, ágyút vontatva, egy szál bozótvágó késsel utat törve az érintetlen növényzetben napi 5 mérföldet haladtak… “csak 5 mérföldet”…

Ezzel szemben mi, direkt erre készülve, dzsungelhoz öltözve, egyetlen hátizsákocskával, esőkabáttal, félig-meddig kiépített, de legalábbis megtisztított úton több órás mászás eredményeként 700, azaz hétszáz métert tettünk meg a kiindulási ponttól a kilátóig, illetve ha hozzáadjuk még a Teluk Paku irányában elvetélt kísérletünket is, akkor többé-kevésbé egy teljes kilométert is haladtunk ám!! Ez aztán a teljesítmény!! :))

Ugyanakkor megjegyezném, mielőtt bárki becsmérelni merészelné a hőstettünket, hogy lehet utánunk próbálkozni! Kb. 40 fok volt, Celsiusban mérve, a páratartalom 100% feletti, végig esett, minden csúszott, sötét volt és minden bizonnyal állatok is lestek ránk a magasból, ám olyan zajjal vonultunk, hogy megmaradtak tisztes távolban s csak onnan néztek minket, cirkuszi látványosságokat :))

Az első állat, amit mi is láttunk, az egy malac volt, szőrös orcájú, trópusi vadmalac, egészen közel az erdőbéli otthonunkhoz:

Címkék:

Ulu Assam

2009 február 23. | Szerző:

Az utat néhol kisebb vízmosások, patak-átfolyások tarkították. Apróbb balesetként sáros lett a bakancsom, amin ekkor még erősen megindultam (mert hiszen mi lesz, ha beázik!?), de a következő lépésnél máris combközépig merültünk a szmötyibe, így a kérdés végleg megoldódott. Bőrig ázva, sárosan, szörcsögő-cuppogó bakancsban hirtelen újra rettenetesen izgalmas lett minden! Azt hiszem akkor kapott el a valódi dzsungel-láz, s vetkőztem le a legtöbb europid gátlásomat! Kapaszkodtunk, csúsztunk-másztunk az indákon, gyökereken, nedves leveleken át előre, Ulu Assam felé. Már nem számított semmi, csak, hogy minél többet lássunk!!


Aztán egyszer csak megérkeztünk, fel a kilátóhoz! Elmondani is nehéz, milyen érzés volt ott… hátborzongatóan-csodaszép volt a táj és maga a tudat, hogy ott lehetünk a világ egyik távoli, egzotikus zugában… Percekig csak néztünk, meg sem szólaltunk (persze, mert még mindig kapkodtuk a levegőt a megerőltető mászás után :)))

Címkék:

Jungle trail # 1

2009 február 23. | Szerző:

Ha valaki figyelemmel kísérte eddigi dzsungelbéli történéseinket, már ekkor is sejthette, hogy átlagos, elkényelmesedett, bamba fehérek vagyunk, akiknek lövése sincs semmiről, s az életben maradásuk csupán a természet és/vagy állatok kegyes viselkedésének lesz betudható…

És hát igen, a természet törvényeire rá se rántva, elindultunk az első túránkra. A cél Teluk Paku. Azzal persze nem számoltunk, hogy az ár-apály jelenség olyan furcsaság, ami időnként elmossa az utat… Telok Paku volt-nincs… legalább is nem ott és nem akkor :))


Duzzogva bár, de visszafordultunk egy másik, magasabban fekvő úticél irányába. Az előző, tengerparton futó dzsungel-light útvonalhoz képest ez már valóban az volt, amit kerestünk: óriási növények, többszintes, összeboruló lombkoronák!! Eleinte pallókon vezetett az út, sőt még némi fény is beszűrődött, de ahogy mentünk előre, előbb csak egyre sötétebb lett, majd az út is elfogyott…




Címkék:

Regisztráció a dzsungel szívében

2009 február 23. | Szerző:

Miután kihúztuk a csomagokat a vízből, elindultunk regisztrálni, kulcsokat átvenni. Elhaladtunk az “étterem” előtt, át egy kis hídon (ez még érdekes lesz később!!), el a nemzeti park regisztrációs irodájáig.

Itt elmondták a főbb szabályokat, miszerint az őserdőből semmit nem vihetünk magunkkal, csak emlékeket, illetve semmit sem hagyhatunk magunk után, csupán lábnyomokat. Felhívták a figyelmünket a majmokra (naa, erre is visszatérünk még), miszerint szemtelenek és lopnak, továbbá, hogy a természet lágy ölén bármely vadállat felbukkanása természetes, kéretik ehhez tartani magunkat. Bármelyikükben kárt tenni, megsebesíteni, vagy akár csak megzavarni is szigorúan tilos. Végezetül kaptunk térképeket (ami az esőnek hála nettó két percen belül már semmire sem volt használható, ennyit az eltévedésről…), illetve megmutatták a Nagy Könyvet, amelybe mindenkinek be kell írnia magát, ha túrára indul, továbbá azt is, ha megérkezett. Ezzel meg lehet spórolni a park személyzetének néhány óra felesleges vendég-keresést a vadonban :))

Mikor az adminisztrációs fázissal végeztünk, célba vettük a házunkat. A bőröndöket visszahúztuk az “étteremig”, majd balra el, be az erdőbe. Az utat természetesen pont erre szánták, így a bőröndök kereke természetesen nem ragadt be 30 centi mélyen a sárba és a kövek közé…

Íme a kacsalábon ugyan nem forgó, cölöpökre épül dzsungel-szállásunk (némi tisztással az előtérben):


Miután lepakoltuk a cuccokat és – kis naívan – lecseréltük a partraszállás során átázott ruhákat száraz holmikra, máris útnak indultunk. Persze mondanom sem kell, hogy a ház elhagyását követően nagyjából 5 percen belül lettünk újra csurom vizesek…

Címkék:

Még mindig útközben…

2009 február 20. | Szerző:

Ezt a home-videót útközben készítettem. Nem adja át az élményt, de hátha… 🙂 Emléknek biztosan jó lesz, örök életre! (ööö, hogy tudok videót linkelni!??? Háháá, kiszúrtam a rendszerrel, feltettem a cuccost YouTube-ra :)))

A sűrű, magas fák előtt mangrove erdő húzódik: a gyökérzetük a vízállásnak megfelelően hol kilátszik, hol teljesen ellepi a víz. Ilyet sem láttam még korábban 🙂


Egyre jobban esik…


Korábban nem tudtuk, nem is sejtettük, hogy oltári hülyét csináltunk magunkból. Amikor azonban a csónakok a part közelében megálltak, kezdtük érezni, hogy a helyzet, khmmm… furcsa…. A partraszállás ugyanis pont úgy zajlott, mint a Paradicsom meghódításában: cipő le, nadrág feltűr, vízbe kiugrik. Eddig simán is mentek a dolgok, ám a gurulós bőröndjeinket nem kifejezetten ilyen terepviszonyokra tervezték…. és hát öten, több mint 120 kilónyi csomaggal, helyi szemmel nézve, minden bizonnyal röhelyesen festhettünk a háborgó tengerből, szakadó esőben kisétálva :))

Címkék:

Irány a dzsungel!!

2009 február 20. | Szerző:

A gyors városnézést követően kisbuszba pattantunk és elindultunk a városból kifelé, Bako Village irányába. A Bako Nemzeti Park több tekintetben is “leg” Sarawakban: egyrészt ez a legrégebbi tájvédelmi körzet; itt található a legtöbb, Borneóra jellemző állat- és növénytípus, ugyanakkor területileg a legkisebbek egyike is.

Ez utóbbi roppant elkeserítő, még a távoli Európából szemlélődve is, hiszen a még meglévő, de (tényleg!!) napról-napra csökkenő esőerdők “alkotják földünk tüdejét”. Józan ésszel fel nem fogható, hogy csak a gazdasági haszon miatt szemmel látható mértékben írtják az erdőket, hogy helyükre haszonnövényeket, olajpálmákat ültessenek. A természetes élőhelyüktől így megfosztott, kihalásra ítélt állatokról és növényekről pedig jobb, ha el sem kezdem a panaszkodást…

A kis falunál aztán elkezdődik az igazi, érintetlen dzsungel-feeling: a stégnél tábla figyelmeztet, hogy ebben a vízben bizony lehetnek igazi krokodilok, jobb, ha vigyázol ;))

Amint az apály lehetővé tette, csónakokba pattantunk, valamennyi felszerelésünkkel, csomagunkkal együtt és megkezdtük a kb. fél órás hullámlovaglást végső célunk, a “headquarter” felé. Közben az eső is újra eleredt, fújt a szél, csapkodtak a hullámok, de a helyi tengeri medvénk vígan állta a sarat:

Indulás előtt, még itthon, sokat gondolkoztam azon, hogy vajon hogy fogom bírni a megrázkódtatásokat, amiket egy ilyen vad vidék magában rejthet, de akkor, ott a csónakban, valami olyan boldogságérzet töltött el, hogy mit sem zavart a szemembe zúduló sós víz, vagy hogy a csónakból merni kell a vízet, annyira esik, csak bámultuk a tájat. A filmbéli, mesés tájat, ami annyira gyönyörű, hogy nincs is jó szó körülírni, mert annyira nem hétköznapi élmény.  Még sosem láttam, éreztem hasonlót. Valóságos csoda látni a felhőbe burkolózó szigeteket, az óriási fákat, a lélegző, gőzölgő erdőt, a roppant sziklafalakat… a Természetet, ami mellett az ember kicsi és védtelen…

Címkék:

Kicsi, színes, hangulatos

2009 február 18. | Szerző:

 …mire kiértünk a szállodából, megint esett. Pár sarokkal odébb szerencsére megkönyörült rajtunk az anyatermészet; újabb esőszünet következett, s picit még a nap is kisütött, bearanyozva a rögtönzött városnézésünket 🙂

Kicsi, színes, hangulatos házak – Hundertwasser stílusában 🙂

Sarawak és Kuching története az utcán, a járólapokközé elhelyezett emléktáblákról leolvasható: évszázadokkal korábban (a ma pöttömnyi) Brunei uralta az egész szigetet, ám a szultánnak időről-időre meggyűlt a baja a dél-tengerek zord kalózaival. Ekkor lépett színre Charles Brook, a brit korona hű szolgája (katonatiszt / kalandor / kalóz / szerencsefia, kinek hogy tetszik :)) – aki a híres kalózvárosban, Szingapúrban toborzott serege élén a szultán segítségére sietett. Így lett hát hálából Brook az első fehér radzsa (kicsi maharadzsa :))

A táblákon túl, az étterem is a fehér radzsa emlékét őrzi 🙂


Címkék:

Welcome to Kuching

2009 február 18. | Szerző:

Rövidnek tűnő repülőút után aztán megérkeztünk Kuchingba, maláj Borneó keleti tartományának, Sarawaknak a központjába. Mikor kikecmeregtünk a terminálból, már korom sötét volt és jócskán esett az eső. Az első taxival a Harbour View Hotelba vitettük magunkat. Semmit nem láttunk a környékből, de jónak sejtettük a szállodát, főleg egy éjszakára. A fizetésnél rögtön szembesültünk a ténnyel, hogy elhagytuk Indonéziát, s ez már bizony Malájföld: a szállásért az egész utazás alatt itt fizettük a legtöbbet, majdnem 7500 Ft-ot fejenként, reggelivel!! A kínai új év miatti teltházra hivatkoztak, s valóban, egészen sok embert láttunk mág a kései órán is (hátmég reggelinél), illetve a lobby is ünnepi díszbe volt burkolva.

Általában nincs bajom a szállodában alvással (alszom, mint a bunda, bárhol, bármikor), itt sem volt, az igazi meglepetés tehát reggel ért, mikor kinéztem az ablakon:

Ennyire gyönyörű harbour view-t rég láttam!! A levegő még nehéz volt a nemrég hullot esőtől és a párától, ugyanakkor olyan friss és édes (!!), hogy az regénybe illő! Gyorsan összekaptuk magunkat és a nemzeti parkba indulás előtt gyors városnézésre indultunk…

Címkék:

Loyalty programme!?

2009 február 18. | Szerző:

Szóval felszálltunk a gépre… s ekkor láttam meg az első hatalmasra nőtt indonézt: a sármosan mosolygó, mérsékelten jóképű, ám közel két méter magas fiatalember lett a steward-unk az útra. Valószínűleg mi is érdekesek lehettünk számára (persze nem csodálom, három fehér nő egy tömött, ázsiai járaton :)), mert folyamatosan felénk kóricált. Hol a vészkijárat működését ecsetelte a kelleténél jóval alaposabban, hol a légkondi felől érdeklődött, hol meg csak úgy arra jött. Mindeközben mi, K-val azt számolgattuk, hogy a hátralévő két hétben hányszor fogunk még Air Asia-val utazni, s vajon azért összesen mennyi mérföldet írathatunk jóvá. Mikor a mosolygós fiatalemberünket is megkérdeztük, még jobban mosolyogni, sőt, mondjuk ki, röhögni kezdett….

Címkék:
« Régebbi bejegyzések
Frissebb bejegyzések »

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!