Jakarta szebbik fele
2009 február 14. | Szerző: una
Teljes létszámúra növekedett csapatunk a belváros feltérképezésére indult. A szálloda előtt csinos kis tuktuk-okba (helyi nevén bajaj) pattantunk és elrobogtunk a város főterét díszítő Monas (Monumen Nasional) felé:
Az emlékmű körül csudaszép park zöldell, illetve a közelben található egy érdekes múzeum is, ami Jakarta hányattatott sorsát hivatott bemutatni, kezdve a gyarmati időktől, amikor is a Holland Kelet-Indiai Társaság csapatai meghódították a várost. Őket az angolok követték 5 esztendőre, majd újra a hollandok, ezt követően pedig a japánok ütöttek tanyát a térségben. A második világháború végén aztán megalakult az önálló Indonéz állam. Hurrá!
A számtalan szigetből álló ország egységét jelképezi a sasmadár(!?)…. a számmisztikával erősen tűzdelt, teljes történetet azonban nem sikerült felfognom, mert kalauzunk furcsa akcentusára csak kis idő elteltével állt rá a fülem. Az biztos, hogy a madár tollainak száma szoros öszefüggésben áll a város történelmének főbb évszámaival.
A kilátóként üzemelő emlékmű-torony közvetlen közelében modernkori gipsz dombormű mesél hajmeresztően groteszk mesét a városról, népről, összemixelve időt, teret és kort:
… és szegénynegyed…
2009 február 14. | Szerző: una
A forró, füstölgő katlanból a legszegényebb szegénynegyedbe vezetett az út, amit valaha láttam. A földön ücsörgött a nép, várva a mennybéli mannát. Erre jutottunk legalábbis, hogy az ünnep alkalmából biztosan kapnak valami csomagot vagy ennivalót, ezért lehettek ennyien. Rezignáltan ültek a sarkukon; volt ott szoptatós anyuka a kisbabájával, féllábú koldus, rongyos utcagyerek. A hozzánk legközelebb ülök könyörögve nyújtogatták felénk a kezüket…
Szívszaggató érzés volt, de ilyen helyzetben az ember nem állhat meg. Egynek nem lehet adni, de mindnek sem. Egy ismerősöm szerint az európai ember, aki nincs hozzászokva a nyomor ilyen szintjéhez, ezzel szembesülve kétféleképpen reagál: vagy beletébolyul a szánalomba, vagy immúnissá válik rá. Így lehet, hogy fejünket félrefordítva megyünk tovább a pesti metró aluljáróban kolduló szerencsétlen ördög, meg az éhező indonéz csapat mellett…
Fesztivál és szegénynegyed
2009 február 14. | Szerző: una
Jakarta Jáva északnyugati csücskén helyezkedik el – ám tekintettel a mintegy 14 millió főre tehető lakosságára, inkább a terpeszkedik el a helyes szóhasználat. Iszonyatosan nagyon nagy város! Olyannyira, hogy a repülőtértől a szállodánkig (amelyet ott, helyben foglaltunk egy szoba-üzérnél, hazai viszonylatban potom pénzért) 100 km-t tettünk meg taxival, autópályán, pedig mindkettő ugyanazon városban található!
Az elhelyezkedést, életmentő zuhanyozást követően belevetettük magunkat a jakartai éjszaka forgatagába: a recepción jelezték, hogy aznap ünneplik a kínai új évet, így mindenfelé érdekes felvonulások, zenés-táncos mulatságok lesznek szerte a városban, de főként Chinatown-ban.
Az utunkba kerülő első taxissal kicsit nehézkesen ment az egyezkedés, de végül elkalauzolt minket egy szórakoztató-komplexum jellegű kínai templomba, ahol csak a sokadik emeleten kántáló papot (!?) találtuk, illetve egy az ünnep alkalmából Hello Kitty-s díszbe bújtatott cseresznyefát. Nos hát igen, Hello Kitty-é a világ!
Minket azonban addigra már bedarált a fesztiválozás fogaskereke, így hiányos kínai és indonéz nyelvismeretünkre támaszkodva kerítettünk egy másik taxit és bediktáltuk a bűvös szót. Erre aztán a taxis meglódult és meg sem állt az echte Chinatown-ig.
Ha voltak is illúzióink, hamar szertefoszlottak az események gyors egymásutániságában. A lepusztult utcákon szabályosan sodort magával a tömeg a központi szentély felé. Utunkat szemétkupacok szegélyezték, orrfacsaró bűzt eregetve. Itt-ott tenyérnyi csótányok vágtak rendet a káoszban, de nem egy macskányi patkányt is láttunk….
Aztán megérkeztünk egy kapuhoz, amin tömör sorokban kígyóztak befelé az emberek. Ha akartunk volna, sem tudtunk volna ekkor már menekülni, de az érdeklődés is vitt minket előre. Szorosan egymásba kapaszkodva haladtunk előre.Aztán megérkeztünk: A terem közepén füstölők égtek, karvastagságnyi kötegekben, de minden belépő újabb adaggal növelte a halmot. Kicsit odébb áldozati kemence okádta a pernyét, kormot és nem utolsó sorban a forróságot. Az amúgy is meleg, fülledt éjszakában szinte lángolt a levegő, a füst marta a szemünket, ömlött a könnyünk, vakon tapogatóztunk előre, lépésről-lépésre küzdve egy lélegzetvételnyi oxigénért. Valahonnan ájtatos kínai zene szólt, ez tette teljessé a kába vallásos áhítatot…
Soekarno Hatta, te csodás!
2009 február 13. | Szerző: una
Mielőtt még méltánytalan színben tüntetném fel az indonéz főváros repterét, meg kell említenem, hogy ennyire természetközeli, zöld és meseszép terminált még sosem láttam! Az épület fából készült, helyenként nyitott és ilyen kertek nyílnak belőle:
Vízum-hercehurca
2009 február 13. | Szerző: una
Korábbi történetek igazolják, hogy vízumügyekben verhetetlen vagyok :)) És persze nem is én lennék, ha a lehúzós határőrök nem szivatnák meg meggyötört, végsőkig elcsigázott csapatunkat.
Az alaphelyzet a következő: kétféle vízumkonstrukció érhető el az országba érkezéskor: 7 napos tartózkodásra jogosító, 10 amerikai dollárért, illetve 30 napos, 25 dolláros.
Namármost, vajon melyik verzióra tesz szert Rellus és baráti köre, amennyiben két nap indonéziai tartózkodás után 5 napra Malajziába távozik, ahonnan további 9 napra visszatér Indonéziába?
Hosszas egyeztetés után (ti. a határőrökkel) naná, hogy megveszik a 25 dollárost, s pár másodperc múltán, mikor a matrica már az útlevélben virít, maguk is felismerik, hogy ezúttal (is) csúnyán bedőltek a Hatóságnak, merthiszen a paksus egyszeri belépésre jogosít… Hát kérem így lehet két napos, 25 dolláros vízumhoz jutni Jakartában :))
Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a helyzetet széles skálán próbáltuk orvosolni: G üvöltözésbe fulladó egyeztetést folytatott az ablak túloldalán ülőkkel, míg én a szempilláimat vetettem be, lágyan rebegtetve a határőr bácsiknál, hasztalan….
Minden út Szingapúrba vezet…!?
2009 február 13. | Szerző: una
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy K főleg Malajziába akart utazni. A számára optimális útvonal is Szingapúron át vezetett volna. Mikor kiderült, hogy a jegyeket és járatokat csak Jakartába tudtuk harmonizálni, kissé csalódott volt. Ám ekkor még nem sejthette, hogy végül minden út Szingapúrba vezet :))
A dohai átszállásnál már furcsa volt, hogy úticélként a kalózváros neve is szerepel a táblán, ám az ember a hajnali órákban kevésbé mutat érdeklődést a furcsaságok iránt, mint egyébként. Főleg pedig, ha addigra már órák óta úton van. Az elkövetkező, nagyjából zökkenőmentes, 8 órás repülőút után mégis furcsán pilláztunk, mikor a személyzet leszállásra szólított fel Szingapúr repterén. Röpke technikai szünetet követően, két és fél óra elteltével aztán folytattuk utunkat Indonéziába…
Ismerős ázsiai tömegátvonulás a szingapúri reptéren 🙂
Úton-útfélen: Doha, Katar
2009 február 13. | Szerző: una
A repülőút terv szerint két részre oszlott: egy rövidebb nappali szakaszra Bécsből Doháig, majd az átszállást követően egy hosszabb, de éjszakai útra, Dohából Jakartáig. Az élet persze attól izgalmas, hogy lépten-nyomon felülírja a terveket :))
A Doháig tartó táv gyorsan eltelt, főleg, hogy három ülésen elterpeszkedve, az utazó párnámra dőlve az egészet átaludtam. Éjjel érkeztünk Katar fővárosába, s az átszállásra pont annyi időn jutott, hogy a (kis túlzással) nappalim méretű duty free shop teljes kínálatát szemrevételezhessem. Valahogy többet vártam a világ egyik leggazdagabb országától…
Menetközben felmerült kérdések 1.: Vajon mi határozza meg az asztalterítő színét a délceg arabus férfiak viseletében? Merthogy az ember kapásból fel tud sorolni legalább háromfélét. G szerint piros kockás verziót csak akkor öltenek, ha ölni indulnak. Még akár igaz is lehet a feltevés, ám ez esetben a katari reptéren gyilkolni készülő férfiak egy főre eső száma rekordokat döntöget…. :))
Ázsia-project indul
2009 február 13. | Szerző: una
Lázas készülődést követően a kaland szombat hajnalban kezdetét vette. Öten, négyféle időpontban és útvonalon indultunk el Indonézia felé. Bécsig busszal utaztam, némi bosszankodást leszámítva, simán. Schwechatban egy utolsó európai reggeli mellett vártam be a velem utazó többieket.
Gyors csomagátpakolás, esőkabát és moszkitóháló osztás után becsekkolás, két különböző járatra. Találkozás másfél nap múlva, Jakartában!!
Olvasós játék :)
2009 január 14. | Szerző: una
Nagyon köszönöm, hogy gondoltál rám, illetve, hogy rám gondoltál 🙂 És hogy bizonyítsam nem vagyok annyira egysíkú, csak most, csak neked csupa olyan olvasmányélményt fogok felsorolni, ami nem utazással kapcsolatos :)) De előbb lássuk a szabályokat: 1. Írd le annak az öt könyvnek a címét, amit 2008-ban olvastál. 2. Nevezz meg öt embert és értesítsd őket! 3. Linkelj vissza erre a bejegyzésre.
Joanne Harris: Csokoládécipő
A filmet imádtam, bár ebben nem kis szerepe volt Johnny Depp-nek, így a könyv, egész pontosan a folytatás jelentős hátránnyal indult :)) Aranyos volt, kedves, furcsa, de jó kis édesség 🙂
Havas Henrik: Méhkirálynő
Minden eddigi (riport)kötet érdekes volt – a világ egy-egy kevéssé ismert szegletét mutatta be – lehetett szó bűnözőkről, szenvedélybetegekről, vagy a szexipar szereplőiről. Ez a könyv viszont annyira megdöbbentő, sokkoló volt, hogy egy időre abba is hagytam. Aztán mégis folytattam… Pusztító írás, vagyis inkább a tartalom borzaszt el. Merthogy a könyv stílusa professzionálisan rideg, hideg, oknyomozóan tárgyilagos. Pont olyan, amilyennek egy Havas könyvnek lenni kell.
Dan Brown: Digitális erőd
A híres-hírhedt Da Vinci kód írójának újabb könyve, ezúttal a kriptográfia világából. Nagyon misztikus, hihetetlen, hátborzongató és közben meg akár igaz is lehet.. de komolyan!! Hasonlóan nagyon jó a Megtévesztés foka is!!
Csernust folyamatosan olvasok, vissza-visszatérve. Egyszerre úgy sem lehetne. Túl tömény. Kedvencem a Bevállalja? mert a fejezetes, tematikus felépítésével segíti az olvasni, vezekelni, kigyógyulni vágyót: csak felcsapja a kívánt témánál és máris kezdődhet az önostorozás :)) A sokak által kritizált A NŐ is jó, részleteiben inkább, mint egészében, de lehet, hogy ahhoz is időről-időre vissza kell térni, olvasni, emészteni, újra olvasni, emészteni…
Borús, depressziós téli estéken nincs is jobb olvasmány, mint az MNB tanulmányok, vagy Voszka Éva: Csontvázak a szekrényben, Botos Katalin professzorasszony Likviditás, szolvencia, prudencia, esetleg az Édentől keletre című írása :)) Viccen kívül!! A totális reményvesztés garantált, pedig (vagy éppen ezért) az első szótól az utolsóig igaz…
A fentiektől csak kicsit szórakoztatóbb, vagy derűlátóbb Coelho munkássága – legalábbis szerintem. Sem Az Alkimista, sem a Tizenegy perc nem győzött meg, pedig állítólag a mester naaaagy hírnévnek örvend…
Hirtelen ennyi jutott eszembe, de még bőven lehetne folytatni 🙂 A játékba még bevonhatók sorát (ti. aki még nem kapta meg) azonban már nehezebb… örök harag lesz, ha már nem passzolom tovább a dolgot!?
Lekésik vagy nem késik?
2009 február 18. | Szerző: una
A belépéskor fizetendő sarc után most következett a második kör: az országot csak akkor hagyhatja el a nagyérdemű, ha előtte kifizeti a 100.000 rúpiás illetéket. Semmi más pénznem nem elfogadott, kártyát sem lehet használni. Vagy fizetsz, vagy maradsz. Végső soron ismerős az eljárás, bár eddig csak olyan országokban fizettem kilépési illetéket, ahol belépéskor nem kértek semmit. K is csak Kubában tapasztalt hasonlót.
Fizettünk, mehettünk és igen-igen vártuk a lemaradtakat. Minthogy csak nem jöttek, egyre előrébb haladtunk a vizsgálatok során; megvolt a huszonnyolcadik motozás, átvilágítás, passport please, már az innivalót is elvették, de G és M sehol! Aztán végre-valahára megjelentek a kanyarban, így végül az Air Asia ultramodern fapadosa velünk, ötünkkel együtt szállt fel.
Oldal ajánlása emailben
X